Igazán mozgalmas hetem volt, a csajokkal az egyik délután baba-partit tartottunk, mivel négyünk közül hárman (ebben benne vagyok én is) várandósak vagyunk, egyikünk gyakorló anyuka, így egyre sűrűbben fogtok a partikról hallani... Természetesen ezeken a klubnapokon csak a szülés körüli dolgokat beszéljük meg. Nem győzők eléggé hálás lenni a sorsnak, hogy gyerekkori barátnőimmel lettem egyszerre áldott állapotban, így nem kell a könyveket bújnom, mert mindent meg tudok velük beszélni.
Azért az félelmetes, hogy minden terhesség más és más, soha nem találkoztam még ugyanazzal a problémával. Persze vitáink már most is vannak, szinte mindig összeugrunk valamin, mennyire mások leszünk, mint szülők. Mivel én vagyok a leghamarabb kiírva, ezért állandóan engem rémisztgetnek mindenféle történetekkel a szülés körül, hiába mondom, hogy nem akarok erről hallani, hiszen van jó és rossz tapasztalat, és ahogyan nincs két egyforma terhesség, nincs két egyforma szülés sem.
Most nagyon őszinte leszek: nem érdekel, hogy van, aki 27 órán át vajúdott, aztán akadnak olyanok is, akiknek eltört a medencecsontjuk, vagy a baba nyaka köré tekeredett a köldökzsinór, és még sorolhatnám a rémesnél rémesebb sztorikat, heppi és csodás történet miért nem száll kismamáról kismamára? Miért nem hallok olyat, hogy: épp beértünk a kórházba, mindenki szuper kedves volt, mindenki tudta a dolgát ,az orvosom már tárt karokkal várt, a vajúdás gyorsan ment, nem volt komplikáció, és 3 óra alatt már a karomban tartottam a gyermekemet.
Már most beparáztatják az ember lányát, mikor még van 3 hónapom a szülésig!!! Jézus, már csak 3 hónap???
Ne értsetek félre, nem érzéketlen vagyok, de első gyerek lévén, legyen még meg az az örömöm, hogy azt gondolom, minden simán fog menni. Tudom, tudom... nem lesz sétagalopp, de minden este megbeszélem a lányommal, hogy mind a kettőnknek jobb lesz, ha gyorsan elintézzük.
A férjemnek már nem is merem mondani ezeket a sztorikat, mivel valamelyik nap bejelentette, hogy ő mégis bejön velem a szülésre, mert nem akar „folyosói apuka” lenni, annyira örültem (titkon mindig ebben reménykedtem, de nem akartam ráerőltetni a döntést) ilyenkor mindig örülök, hogy edzőterembe jár, és a feszesedő popók nézegetésén és megbeszélésén kívül más hasznos dologgal is töltik az idejüket a férfiak az öltözőben, például beszélnek a szülésről... Ők miért élik meg csodásan a szülés élményét? Soha egy apukától nem hallottam, hogy azt mondta volna „olyan undorító és félelmetes”, igaz, nem nekik kell végigcsinálni, de mégis, a kispapák között csodás és misztikus történetek keringenek. Igazságtalanság!!!
Na, ezért nem kezdem el neki mondani, hogy mik a variációk, hogy mik történhetnek, ráér akkor megtudni majd, ha valami tényleg történik, addig pedig csak táplálja a férfiak boldog és gond nélküli hitvilágát. Van egy mondás, mely szerint „ha valamire úgy nézünk, ahogy valóban létezik, akkor többé már nem félünk tőle”.
Én így tekintek a szülésre, nem akarom, hogy befolyásoljanak a negatív történetek, hiszen ez a női élet legszebb csodája, és én hiszem és tudom, hogy velem is így lesz!!!
Iratkozz fel