Sziasztok!
Annyi minden történt velünk, hogy nem is
tudom, hol kezdjem, de talán a legfontosabb: LUCA BÖLCSIS LETT! Hatalmas
változás ez az életünkben, és valahogy szükségszerű is volt. A beszoktatás
viszonylag könnyen ment, talán egy-két alkalommal volt pici sírás, de meg kell
mondjam, a lányom már annyira ki
volt éhezve a gyerektársaságra, hogy ennek köszönhetően az elválás őt nem
viselte meg annyira, mint engem.
Aztán rájöttem, ez az egész az anyák önzéséről szól, pedig – és ezt a
saját lányomon látom–, a gyereknek igazán a gyerek a társasága.
Akár hiszitek akár nem, azt láttam, hogy
unatkozik itthon, pedig én mindig foglalkoztam vele, igaz, nem minden
pillanatban, hiszen valakinek a háztartást is kell vezetni...
Azóta egy új kis világ nyílt meg előtte, és
engem minden nap elkápráztat a bölcsiben tanultakkal. Aztán felmerült benne a
kérdés, hogy mostantól, hogy közösségbe jár, van-e jogom megírni élete apró
történéseit, és arra jutottam, hogy:nincs. Kérlek értsétek meg nem akarom,
hogy később szemrehányást tegyen, hogy kibeszéltem a világ előtt. A blog így ez
után inkább egy anyáról fog szólni, aki próbálja a családot és a karriert
összehozni, kisebb-nagyobb sikerrel
Sajnos a bölcsi kezdetével beteg is lett Luca,
kikaptunk egy jó kis fülgyulladást, de hála a homeopátiának és a pránanadinak,
hamar meggyógyult. Ja, és a bölcsikezdés mellett a másik izgalom, hogy a
nagymamánál töltött két teljes napot, életében először! Születése óta velünk
volt és 18 hónapnak kellett eltelnie, hogy elengedjem magam mellől. Azt hittem,
rémes lesz nélküle az első este, de – s tudjátok, hogy nem szoktam hazudni– jó volt egy kicsit
lazítani kettesben a férjemmel, és mivel tudtam, hogy anyámnál jobb helyen nem
lehet, így nem izgultam. Másnap este azért már nagyon hiányzott, és alig
vártam, hogy a kis testét magamhoz öleljem.
Mindenesetre, jó érzést tudni, hogy imád a
nagyinál lenni, és néha nekünk szülőknek is jár egy kis szabi, bár mennyire ez
egy munka miatt történt
Az azonban vicces volt, hogy a férjemmel
percenként szóltunk egymásra, „halkítsd le a tévét”, „csukd be az ajtót”,
„miért ég a villany a szobában, felébred Luca”...”de hát nincs is itthon”–néztünk
egymásra. Fura volt.
Szóval izgalomban nem volt hiány, se nekem, se
Lucának ebben a hónapban. Vége lehetne már a télnek, mert szomjazom egy
kis napsütésre!!!
Ígérem többet fogok írni, ti is írjatok, mi
újság, hogy vagytok!
Puszi: Anita
Iratkozz fel