Megváltozott élet...

by abelanita 2010.02.19. 11:15:00

Sziasztok!

 

Annyi minden történt velünk, hogy nem is tudom, hol kezdjem, de talán a legfontosabb: LUCA BÖLCSIS LETT! Hatalmas változás ez az életünkben, és valahogy szükségszerű is volt. A beszoktatás viszonylag könnyen ment, talán egy-két alkalommal volt pici sírás, de meg kell mondjam, a  lányom már annyira ki volt éhezve a gyerektársaságra, hogy ennek köszönhetően az elválás őt nem viselte meg annyira, mint engem.  Aztán rájöttem, ez az egész az anyák önzéséről szól, pedig – és ezt a saját lányomon látom–, a gyereknek igazán a gyerek a társasága.

Akár hiszitek akár nem, azt láttam, hogy unatkozik itthon, pedig én mindig foglalkoztam vele, igaz, nem minden pillanatban, hiszen valakinek a háztartást is kell vezetni...Laughing

Azóta egy új kis világ nyílt meg előtte, és engem minden nap elkápráztat a bölcsiben tanultakkal. Aztán felmerült benne a kérdés, hogy mostantól, hogy közösségbe jár, van-e jogom megírni élete apró történéseit, és arra jutottam, hogy:nincs. Kérlek értsétek meg nem akarom, hogy később szemrehányást tegyen, hogy kibeszéltem a világ előtt. A blog így ez után inkább egy anyáról fog szólni, aki próbálja a családot és a karriert összehozni, kisebb-nagyobb sikerrelWink

Sajnos a bölcsi kezdetével beteg is lett Luca, kikaptunk egy jó kis fülgyulladást, de hála a homeopátiának és a pránanadinak, hamar meggyógyult. Ja, és a bölcsikezdés mellett a másik izgalom, hogy a nagymamánál töltött két teljes napot, életében először! Születése óta velünk volt és 18 hónapnak kellett eltelnie, hogy elengedjem magam mellől. Azt hittem, rémes lesz nélküle az első este, de  – s tudjátok, hogy nem szoktam hazudni– jó volt egy kicsit lazítani kettesben a férjemmel, és mivel tudtam, hogy anyámnál jobb helyen nem lehet, így nem izgultam. Másnap este azért már nagyon hiányzott, és alig vártam, hogy a kis testét magamhoz öleljem.

Mindenesetre, jó érzést tudni, hogy imád a nagyinál lenni, és néha nekünk szülőknek is jár egy kis szabi, bár mennyire ez egy munka miatt történtFrown

Az azonban vicces volt, hogy a férjemmel percenként szóltunk egymásra, „halkítsd le a tévét”, „csukd be az ajtót”, „miért ég a villany a szobában, felébred Luca”...”de hát nincs is itthon”–néztünk egymásra. Fura volt.

Szóval izgalomban nem volt hiány, se nekem, se Lucának ebben a hónapban. Vége lehetne már a télnek, mert szomjazom egy kis napsütésre!!!  

Ígérem többet fogok írni, ti is írjatok, mi újság, hogy vagytok!

 

Puszi: Anita



Megjegyzések

2010.02.23. 13:59:00

Szia Anita! Én lányom most töltötte a 2. évét, és ő is most lett bölcsis. Ő is sír még eleinte, de mikor otthagyom, semmi gond nincs vele (szépen játszik, eszik, iszik stb.). Holnaptól kezd ott aludni is Frown, kíváncsian várjuk. A betegségektől tartok kissé, de ez az élet rendje, és kicsit az immunrendszere is megerősödik. Nekem is nehezebb volt megszoknom, hogy most nem én, hanem más vigyáz rá, de nagyon jó kezekben van, tudom. És valóban kell neki a gyerektársaság. Amikor megyek érte, kirohan, örömkönnyek közepette csak azt mondja nekem: 'Anya megjött!'. Imádom!

Barbi

2010.02.23. 19:05:52

Már nagyon vártam a következő írásodat, gondoltam el feletettél minket. Az ember lánya felcsperedik gyorsan. Jó hogy a bölcsi jó élmény a kis Lucának!
Szép napokat Nektek!

andika

2010.03.10. 17:29:14

Szia Anita
Azt látom,hogy nagyon jól tartod a csinos formádat pedig bocs de hízékony nő vagy.Hogy sikerült ez Neked?Nagyon jól nézel ki,de hogy lehet ezt tartani?

Zsuzsi

2010.03.14. 7:26:00

Szia Anita! Hát eljött ez a pillanat isSmile mindig furcsán néztem (eddig) azokra akik ilyen"blogfélékkel" foglalkoznak. Igazából azt sem tudtam, hogy eszik vgy isszák szokták mondani, de hát igazad van változunk... minden egyes pillanatban, kérdés, hogy elfogadjuk-e ezt a változást, vagy mereven ragaszkodunk sokszor idejét múlt elképzeléseinkhez. Szóval erről ennyit. Tegnap este láttam a veled készült beszélgetést és a végén szó szerint az ismétlődött meg bennem, mint minden egyes alkalommal eddig, de jó nem csak én gondolom ezt így... most írhatnék minden féle jóról ami veled kapcsolatban eszembe jut, de erre azt szokta mondani az egyik barátnőm "elég a puncsolásból" remélem értedSmile egyenlőre kíváncsian várom a többiek hozzászólását is, mert ha jól értem ezt nem csak te fogod olvasniSmile (mondtam,hogy kezdő vagyokSmile) Szeretettel: Ági

Ági

2010.03.22. 17:42:45

Kedvesek,

Meg van valakink a link az intrjuhoz amit aAita keszitett Szily Noraval?
sajna elmulasztottam, s nagyon szivesen megneznem.Nagyon szivesen Anita irasait. s a pici edi volt a Mr es Mrs ben,meg akkor is ha a kamera csak egy masodpercre kapta el. Orulok,hogy Anita nem rancigalja bele a picit a mediaban,de igy a blogon keresztul meg is csak hirt kapunk a mindennapjaitokrol. orommel olvasom hogy milyen realistakent irsz, s nincs jele "jaj sztarvagyok" kicsodasagnak Sajnalom,hogy egyre kevesebbet irsz!!!!
Edes lehetett a baba mehecskekent,azokkal az oriasi bogarszemekkel.
Tisztelettel, s sok figyelemmel
Orsi
Ja es szuperul nezel ki!!!

orioborsio

Megjegyzés Hozzáfűzése


 

[b][/b] - [i][/i] - [u][/u]- [quote][/quote]





Ábel Anita

Ábel Anita

Neve: Fekete-Ábel Anita
Foglalkozása: Színésznő, műsorvezető. Jelenleg otthon van kisbabájával.
Szabadidejében szeret a családjával lenni, meditálni, olvasni és írni.

Imádja a munkáját, és szeretné, ha néha az ő szemével is látnák a világot. Úgy érzi, megtalálta azt a spirituális utat, amelyen járni szeretne, és ez nem más, mint a pránanadi.

Fontosnak tartja a lelki fejlődést, állítása szerint már most rengeteget tanult a gyermekétől. A türelemmel még hadilábon áll, sokat kell még fejlődnie, de szerinte jó úton halad.

Nagyon szereti a férjét, és szerencsésnek érzi magát, hogy sikerült megtalálnia a másik felét.

33 évesen hálás a sorsnak az életéért, a férjéért és a családjáért.




Legújabb bejegyzések

Legújabb hozzászólások

Címkék

Jogi nyilatkozat

Powered by BlogEngine.NET 1.3.1.0
Theme by Netbaby.