Vége
a babakornak, a lányom egyik nap elindult, én sírtam, ő meg büszkén
megtette az első lépéseket. Istenem, micsoda pillanat volt!!!
A hónap legnagyobb eseményének könyveltem el,
és ebben az őrült rohanásban, amit általában a karácsony közeledése vált ki az emberekből,
egy picit nekem megállt az idő.
Néztem a lányomat, ahogy a lábacskáit egymás után próbálja rakni,
visszagondoltam, milyen volt nélküle az élet. Nem emlékszem... Úgy láttam magam,
mintha egy filmet néznék, és ami volt, az nem velem történt. Biztos ti is
éreztetek már így... Akkor jöttem rá: én szeretek öregedni, szeretem, ahogy
múlik az idő.
Nem szeretnék újra tini vagy a húszas éveiben
járó lány lenni,, aki keresi önmagát. Jó tudni, hogy már nem kérdés, ki vagyok
és merre tartok. Nem szégyellem a múltat, hiszen az formázott olyanná, amilyen
most vagyok, jó tudni, hogy magam mögött hagytam, s a legfontosabb, hogy
tanultam belőle. Még ha néha nehezen is értettem meg, mit üzen. Félelmetes
volt, ahogy a lányom járásának látványa ilyen gondolatokat váltott ki belőlem.
Tényleg öregszem
.
Néztem Lucát, ő most teszi meg az első
lépéseket a nagy élet felé, még bizonytalan, de napról napra egyre biztosabban áll
majd a földön. Remélem, mindig tudni fogja a helyes irányt.
Nekem ez a pillanat volt a legszebb karácsonyi ajándék, már nem is vágyom másra!
Az egyik női magazin készített velem a minap
egy interjút, és megkérdezték, hogy ha lenne három kívánságom, karácsony
közeledtével mit kívánnék.
Megosztom most veletek.
Az első, hogy mi emberek jobban szeressük
egymást és önmagunkat. Ne mindig azt nézzük, hogy mije van a másiknak, hanem
tudjunk örülni mások örömének.
A második, hogy ne legyen szenvedő gyerek a Földön,
mert ők a jövő, és ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. Tegyük őket boldoggá!
A harmadik, hogy a szeretteim sokáig mellettem
maradjanak, és legyen erőm segíteni őket.
Ezt kívánom mindenkinek: legyen bennetek sok
erő, szeretet, elfogadás, kitartás, és ne csak erre a három napra!
Áldott és boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!!
Sok puszi: Anita és Luca-baba