Ha úgy nézzük, az anyák egész élete egy para-láncreakció. Mikor megszületik az újszülött, tele vagyunk kétségekkel, vajon meg tudok-e felelni ennek az egésznek, jó anyja tudok-e lenni, és bevallhatjuk magunknak, hogy ezt a tudományt, hogy „
ANYA”, nem tanítják sehol, nincs tanfolyam, mely elindítja a tudásunkat, csak az ösztönök vannak amikre támaszkodhatunk, illetve idősebb családtagjaink.
Bár kívülről minden olyan könnyűnek tűnik, az adott helyzetben a megoldás az egész életünkre, de elsősorban a gyermekére, kihat. Ez persze semmelyik okoskodónak nem jut az eszébe, és a döntés mindig minket, anyákat terhel! Az elvárások meg óriásiak!
Az első időkben, túl az ezernyi kérdésenm amely bennünk felmerül, jön a tejpara, vajon elég lesz-e a tejem, tudom-e majd szoptatni, és mi van, ha nem, nem akarok tápszeres gyereket, mert akkor már nem vagyok jó anya, selejt vagyok, mert nincs tejem... Ilyen és ehhez hasonló gondolataink vannak, mert ezek az elvárások, pedig egy szeretettel készített tápszer is legalább annyit ad a babának, mint egy cici, az érintés hatalma pedig nem tápszer- vagy anyatejfüggő!
Mikor már picit túl vagyunk az etetésparán, bár ez visszatérő momentum, legalábbis nálam
, és nyugodtan hátra dőlhetnénk, hogy szép és egészséges a kisbabám, szépen hízik, mosolyog, cukin gőgicsél, akkor a semmiből megint előugranak az okosok, és bombáznak:
már 5 hónapos, és még nem forog? félévesen már ülni kéne! még nem alussza át az éjszakát? miért szoptatod éjjel: a fejedre nő?, adjál neki vizet és engedd sírni! majd megszokja, hogy nincs szopizás... biztos le van maradva...
Na ilyenkor ordítok:
ELÉG!!!!!!!!!
Érzem, kérdően néztek a képernyőre, mi van ezzel a nővel???
A legutóbbi orvosi vizsgálatnál a gyerekkel órákat kellett várni, pedig előre megbeszélt időpont volt, persze, borult az egész nap, a gyerek nagyon nyügi lett, ő 3 óránként eszik, és nem érti, hogy miként működik a magyar egészségügy, de amikor végre sorra kerül, és beszólnak a gyerekére, azt már nehezen viseli az anyatigris
Semmi baj nem volt, megvizsgálták a lányom, azt mondták minden okés, éppen öltözéshez készültünk, és megkérdezték,
forog-e már, mondtam, még nem, a fenekét felhúzza a nyakába, de még nem pördült át, hát, az baj, mondták, hogyan altatom?, elmondom, az teljesen jó, akkor nem értik, hány kiló, mondom 7200 gramm, nevetnek,” ja, hát a dagadt gyerekek mind lomhák, foglalkozni kéne vele, anyuka, mit csinálnak?”
„
Csak szeretgetem” - motyogtam és kimentem!
Akkor belém nyílallt egy pillanatra, na, tuti azt gondolják, nem foglalkozom vele, csak egész nap heverészik a „celebanyuka” , aztán végiggondoltam, mit tudnak ők rólunk, csak egy név vagyunk a sok páciens közül, egy vadidegen, és mégis megkérdőjelezik anyai mivoltomat! Miért is foglalkozom ezzel????
Ja, az elvárás, amelynek mindannyian meg akarunk felelni...
És akkor ezt ott, akkor a képzeletbeli kukámba dobtam!
Amit leginkább nem értek, hogy miként lehet egy 5 hónapos gyereknél dagadtságról beszélni, milyennek kéne lenni, anorexiásnak? És ha nem forog, majd megfordul 2 hét múlva és felül egy hónap múlva... A hetvenes években nem voltak készségfejlesztő játékok és fetrengők, mégis megtanultunk forogni, ülni, járni.
Nem értem, hogy miért kell már most elvárásokat támasztani, minek kell megfelelni, vagy le vagyok maradva és már a vékony csecsemő, aki 2 hónaposan ül, forog, feláll a divat?! Azt még valahogy megszoktam, bár nem értek vele egyet, hogy a kismamák legyenek topmodellek, de hogy már a kisbabák is...
Hiába, nem lehet elég korán elkezdeni a frusztrációra nevelést...
Én büszke vagyok a lányomra, szerintem gyönyörű és majd kicsattan az egészségtől. Egy biztos, amikor ránézek, én egy boldog kisbabát látok, akinek ragyog a szeme, ha ránk néz!!!
Puszi: Anita&Luca-baba
UI: Az érdeklődőknek üzenem: bejött Lucának a tömegsport , kifejezetten élvezte a babamasszázst, úgy látszik, múltkor csak rossz napja volt!
Iratkozz fel