Én nem tudom ti hogy voltatok vele, de én gyakorlatilag 6 hónapos koráig nem mozdultam el Luca mellől, ha volt is dolgom, a férjem vigyázott rá. Ez azonban tarthatatlan állapot lett, hiszen ez azt jelentette, hogy együtt sehova nem mentünk, és ha nekem akadt valami munka, akkor Apa nem ment be dolgozni, vagy csak később!

Aztán eljött a pillanat, mikor szóltunk Anyának vigyázzon Lucára, mert elmennénk vendégségbe... Soha nem felejtem el, ahogy kiléptem a házból, sík ideg lettem, pedig tudtam, hogy Anya van vele. Aztán ez sem tűnt végső megoldásnak, mert Anyukám vidéken lakik és nem lehet mindig felcibálni, ha nekem dolgoznom kell. Szóval megállapodtunk Krisztiánnal: muszáj keresnünk valakit! De kit, hol, honnan? Kiben fogok annyira megbízni, hogy rábízzam a világ legdrágább kincsét: Csipisz hercegnő-donna Lucát.

Nagyon nem akartam, minden porcikám tiltakozott, még 2 hónapig húztam a dolgot, de mikor már már minden forrásom kiapadt: Anya, Andi barátnőm és drága jó uram sem tudott napokra eljönni az irodából, nem halogathattam tovább.

Az fel sem merült bennem, hogy internetről vagy ügynökségtől keressek! Őszintén : féltem!!!  Tudom, ezt kicsit ellentmond annak a filozófiának, amely szerint próbálom élni az életem, hiszen az emberekbe vetett bizalom az alappillére, és, hogy rosszat senkiről nem szabad feltételezni, de valahogy nem a gyereken akartam kísérletezni. Lehet, butaságnak hangzik, de azt éreztem, hogy az élet úgy is elém sodorja a legalkalmasabb embert, és akár hiszitek, akár nem így is lett!

Épp Luca keresztapjának meséltem, hogy szeretnék valakit találni, amikor azt kérdezte, miért nem próbálom ki az ő egyik nagyon kedves barátjuk lányát: Brigit. Hiszen őt ismerem is... Megörültem, már vagy ezerszer találkoztunk, de fogalmam sem volt róla, hogy bébiszitterkedik. Egy nagyon kedves és szolid lány, fejlesztő pedagógusnak tanul, látatlanban is jól hangzik...

Nagyon izgultam az első alkalommal, mit fognak szólni egymáshoz, Luca egy felettébb nyitott baba, de pontosan tudom, hogy milyen, mikor nincs bizalma az emberben. Egy szó mint száz, a harmadik alkalommal egyedül hagytam őket, elmentem fodrászhoz, hazafelé őrültebbnél-őrültebb gondolatok jártak a fejemben, nem részletezem... Bocsi, Brigi.

Mikor beléptem a lakásba, maga az idill fogadott. Brigi elmesélte, hogy Luca szuperül megette a főzeléket, játszottak, majd lefekvéskor jött a bepróbálkozás, ami sikerrel is járt, hiszen addig ment a hiszti, míg Brigi felvette a gyerekt, ő meg elaludt rajta.

Elaludt rajta, elaludt rajta... ??????? Hát azt csak velem szokta... És akkor már tudtam, a lányom bízik Brigiben, én meg boldog voltam.

Természetesen nem azt akartam ezzel közvetíteni, hogy az ügynökségek megbízhatatlanok, hiszen Ildi barátnőm egy szuper hölgyet talált Dóri lánya mellé, csak ez mindig olyan nehéz helyzet egy anyának. Egy idegenben bízni, elfogadni, rátestálni azt a felelősséget, amit néha még mi sem tudunk feldolgozni, és beengedni a gyerekünk életébe... De ha minden jól megy, talán meghatározó személy lesz a kis lelkében.

Megdöbbentett a mostani bébiszitter-botrány: a férfi, aki „szerette” a gyerekeket, a szó minden értelmében, hogy tudott ennyi szülőt félrevezetni... Megdöbbentett, hogy nem látták, vagy csak nem vetté észre a jeleket. Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon én észrevettem volna, megláttam volna: Egyáltalán: mit tettem volna, lett volna bátorságom megkérdezni, meggyanúsítani? Túl sok a volna, de soha nem akarom megtudni.

Nem török pálcát a szülők felett, hiszen ők jó indulattal álltak dologhoz. Inkább elszomorít, hogy ez a világ most már arról szól, hogy ne bízzunk senkiben...
Én még mindig szeretném azt hinni, hogy a világ JÓ és BIZTONSÁGOS hely!!!

Írjatok, várom a véleményeket!!!

Puszi: Anita&Luca-baba