Kicsit megszakítom a gyermekágyas időszakom történetét, mert úgy érzem, válaszolnom kell nektek!
Jaj, annyira örülök, hogy van amiben nem értünk egyet, hiszen ettől szép az élet, hogy nem vagyunk egyformák és különbözően gondolkodunk. Ez az igazi „blogélet”, vitázzunk!
Biztos vagyok benne, hogy mindannyian csodás anyukák vagytok és mindent megadtok a gyermekeiteknek, csakúgy, mint én. Ebben az egész gyereknevelésben az a fantasztikus, amit Andi barátném fogalmazott meg: „a gyerek olyan, mint egy üres füzet, te írod bele, hogy milyen lesz!”, és ami igaz, az igaz, nem írunk egyformán! Ebben – azt hiszem – egyetérthetünk!
A tapasztalatom az, hogy minden kezdő anyuka, próbálja a lehető legjobb tanácsot elfogadni és megfogadni. Az én legfőbb tanácsadóm az anyukám. Elmesélte, hogy mikor megszületett a tesóm, egészen 2 éves koráig csak úgy tudott elaludni, ha fogta anya fülét, ezért anyukám 2 évig egyáltalán nem aludt, így mikor én megszülettem, elhatározta, hogy következetesebb lesz. Mikor eljött az este (fürdi, etetés) anya szépen megfogott, berakott a kiságyba, megpuszilgatott, biztosított róla, hogy ott van a másik szobában, még elmondott egy rövid verset (ezzel később az őrületbe kergetett minket a tesómmal
), jó éjszakát kívánt és átment a szomszéd szobába. Két ordítós este után – elmondása szerint – a harmadik éjszaka már nem sírtam A tanmeséből leszűrtem, ami nekem a legszimpatikusabb volt, a végeredmény pedig a vitánk tárgya. Egyet azonban biztosan tudok, hogy ha lesz még egy babám, mindent így fogok csinálni, ahogy most teszem és tettem.
Anyával egyébként csodálatos a kapcsolatunk, és egy percig nem fordul meg a fejemben, hogy magamra hagyott és gonosz anya volt, mert két éjszaka, nem vett ki a kiságyból...
A módszerek különbözőek, és mindenki csinálja úgy, ahogy neki és a kisbabájának a legjobb. Van aki esküszik a SUTTOGÓ c. könyvre, nekem A BÁBA VÁLASZOL a kedvencem. Van, aki rögtön külön szobában altatja a gyerekét, és szopizáskor vándorol. Akad, aki vele alszik, és mindig kéznél van a baba, ha sír vagy etetni kell, sokan egy szobában alszanak vele, és éjszaka az etetéskor csak magukhoz veszik (ez vagyok én). Van, aki rögtön magára köti a gyereket, és egész nap alárendeli magát neki, olyan is létezik, aki meghagy magának egy kevéske szabadságot. Van, aki cumipárti és van, aki eleve kiborul tőle, s még sorolhatnám...
Rengeteg történetet lehet hallani, de ki dönti el, hogy mi a jó és a helyes... senki, még a szakkönyvek sem tudnak tuti receptet, és mi, felnőttek csak találgatunk, mert igazán csak később derül ki, jól csináltuk-e!
Luca most 2 és fél hónapos, mosolygós, jókedvű baba, és azt tudja, ebben biztos vagyok, hogy az anyukája és az apukája a nap 24 órájában a rendelkezésére áll.
Biztos még nagyon sok olyan dolgot fogtok olvasni tőlem, amiben majd nem értünk szót, de tanulni soha nem késő egymástól.
Az apukák lelkivilágára meg majd – ígérem – kicsit részletesebben kitérek a későbbiekben
Amúgy tudjátok, milyen nehéz fél kézzel gépelni, miközben a másikkal ringatsz egy öt kilós kis csipiszt?
Puszi nektek és ÍRJATOK!!!
Iratkozz fel