Be kell vallanom, hogy az elmúlt hetek kicsit zaklatottan teltek. Szerintem mindenki ismeri már azt a helyzetet amikor a háztartás, a férj, tenmagad, és hát ne feledjük a karácsonyt se, mindez itt van a nyakunkon...
A legnagyobb probléma, hogy a gyereket nem tudtam kire hagyni, hogy nyugodtan elintézzek egy-két dolgot. Imádok vele lenni, de nem hiszem, hogy egy bank vagy zsúfolt pláza neki való lenne. Sajnos az elmúlt napokban nem volt más választásom, mint magammal hurcolni, mert szegény anya nagyon megfázott, és így nem tudott Lucára vigyázni. Összebeszéltünk Andival és Ildivel, felpakoltuk a gyerekeket, és irány a bevásárlás! Mit mondjak, nem volt egyszerű menet... Ildivel már volt egy rossz tapasztalatunk, mikor elmentünk együtt egy bevásárlóközpontba, ő magára kötötte a gyereket, én meg babakocsival közlekedtem. Luca és Dóri elég jól tűrték, csak a végén kezdtek kiborulni, én annál nehezebben viseltem.
Ha valahova betolsz egy babakocsit az XXXXS-es eladó kislányok úgy néznek rád, mintha oda piszkítanál a bolt közepére, és megjegyzéseket tesznek, hogy elfoglalod az egész üzletet, és ha ne adj' Isten, sír a gyerek, akkor aztán vége a világnak... Szinte sehol nem teszik lehetővé, hogy kényelmesen be tudd pelenkázni a gyereket, és a többiről már nem is beszélek. Ilyenkor azonnal eszembe jut, hogy milyen nagy az elvárás a kismamákkal szemben: légy ápolt, csinos, ne hízz el, legyél odaadó, legfontosabb a család, ne rohanj vissza dolgozni, légy mobilis és fitt... és még sorolhatnám, de egy idő után elszáll a lila köd, és nekünk is létezni kell a valóságban, és a valóság bizony kiábrándító és koránt sem baba-mamabarát.
Arról már nem is beszélek, hogy hányszor akartak elütni minket Lucával a zebrán, hogy soha, de soha nem adják át a helyet a villamoson, ahova egyébként lehetetlen babakocsival felszállni, én ritkán megyek tömegközlekedéssel, de az a pár alkalom tényleg elriasztott. Szegény Ildi nem vezet, ő tudna igazán mesélni...! Ahol meg van baba-mama szoba, ott gyakran olyan állapotok uralkodnak, hogy még a kabátomat sem tenném le nem, hogy a gyerekemet. Néha nem értem, hogy a XXI. században miért bonyolult egy pelusokkal teli kukát óránkét kicserélni, hogy ne legyen olyan szag mint egy...le sem írom
.
Szóval nem volt sétagalopp, bár azért nagyszerű volt a csajokkal lenni, mert annyit nevettünk, hogy észre sem vettük a nehézségeket akkor, utólag persze jól kibeszéltük, de legalább egy menetet letudtam a karácsonyi készülődésből. Aztán szegény Luca beteg lett, pont az első névnapján érte az első betegsége. Megfázott, a kezdő szülők rémálma, főleg egy hipochonder apukával, egy hete már szinte semmit nem alszom. Luca viszont annyira cuki és okos, úgy mosolyog, miközben szörcsög, prüszköl, köhög, bár amikor meglátja az orrszívó-porszívót, akkor a csillogó kis szemében kétségbeesést látok, ilyenkor a szívem szakad meg. Egyébként ennél undokabb készüléket én még nem láttam! Annyi újdonság van a baba-mama piacon, miért nem találnak ki valami korszerűbb dolgot 2008-ban?! Szerintem sok anyuka kipróbálta, én egyébként mindent kipróbálok magamon, mielőtt a gyerekkel megcsinálom, SZÖRNYŰ, de sajna nincs más választásom. Naponta többször is orrszívózóm szegény gyereket, mert annyi szövődményről hallani...
Egy szó, mint száz, teljesen elvagyok úszva, de hála Istennek, Luca már picivel jobban lett, és remélem, az ünnepekre teljesen meggyógyul, mert semmi sem probléma, csak a kis csajom legyen egészséges, az a legfontosabb!!!
Ti hogy álltok, meséljetek?!
Puszi mindenkinek, és köszönöm a sok szép üzenetet, amit Lucának küldtetek a névnapjára!
Anita
Iratkozz fel