Sziasztok, rég nem írtam, de ez a betegség teljesen leszedált, plussz a két hét szobafogság – Lucával kezdtünk már bekattanni. Most már azonban túl vagyunk mindenen, kisasszonyka is egészséges, és ha nem jönne az a fránya fog, egészt jó kedvű lenne.
Persze ez az isteni időjárás sem tesz túl jót az ember lányának, folyton ez a ködös, hideg párás idő, és ott ül a nyakunkon, hogy azért a gyereket csak ki kéne vinni a levegőre, de mire ráadom a 40 réteget, én teljesen leizzadok, lecipelem az emeletről, azért a fél óráért, amit kint vagyunk, mert senkinek nincs kedve ebben a nyirkos időben órákat sétizni, és ha a kutyát is viszem, azt meg le kell törölnöm, addigra a gyerekre rásül a ruha... És mire mindezt végiggondolom, rájövök, hogy inkább játszom vele és jól kiszellőztetek...
Aztán itt jön a huszonkettes csapdája, a fiatal anyuka kezd begolyózni az otthon üléstől, és jó lenne a macinacit is leváltani valami csini farmerosra, de hova vigyük a gyereket??? Ami nem szabad tér, kevés a megfázás esélye, hiszen nem akarok újabb két hét fogságot, mind a ketten élvezzük és egy 4 és félhónapos babával lehet csinálni...
Hát babamasszázsra: kikapcsolódás babának-mamának. Andi barátnőm védőnője éppen indított egy ilyen tanfolyamot, annyira örültem: végre kimozdulunk és a csajokkal is együtt vagyunk. A tanfolyam 5 alkalomból áll, és spéci indiai baba-masszázst tanulunk, ez nekünk való lesz –gondoltam, hiszen Lucát minden este fürdi előtt masszírozom, igaz olyan Anitásan
. Annyira vártam és olyan izgatott voltam, sajna, nem figyeltem a jelekre
. Indulás előtt Lucát megetettem, láttam rajta, hogy elég nyügi, de naívan azt gondoltam, majd anya érintése mindent megváltoztat, kicsit tévedtem, mikor beültünk a kocsiba, elromlott az ablaktörlőm, és szinte semmit nem láttam, akkor már elkezdtem aggódni. Mikor odaértünk a csajokkal, rajtunk kívül senki nem volt, Lucám még ekkor nyugiban volt, aztán egy jó 10 perc múlva elkezdtek szállingózni a többiek, de a védőnő még sehol. Tudtam, a kislányom várakozásideje a végéhez ért, mire befutott a hölgy, már nyöszörgött, mire a matracra kerültünk, már a szája görbült, és az „i”-re a pontot azt tette fel, hogy a mellettünk fekvő kisfiú elkezdett ordítva sírni... és a láncreakció beindult. Az én életem értelme azt a félóra relaxációra való masszázst végig is üvöltötte, de kitartó voltam, és ő is, tudtam, hogy csak hiszti, a másik anyuka feladta: ő kirohant a kisfiúval. Foglalkozás végére már mindenki sírt, és az én lányom, mint aki jól végezte dolgát, csak nézte a művét, persze addigra már az overállt húztam rá, és egy hangja sem volt, pontosan tudta, hogy megyünk!
Itthon természetesen semmi baja nem volt, nevetgélt, nagyokat sikoltott a rágóka majszolása közben, este megcsináltam neki a masszázst, amit aznap sikítva tanultam, annyira tetszett neki, hogy láthatólag lement alfába, és akkor belém nyilallt: otthon ülőt csináltam a lányomból. Újra meg kell szoknia, hogy jövünk megyünk, szó, mi szó: nekem is
Azt gondolom, ez a csoportos foglalkozás megér még egy esélyt, ha megint sírni fog, akkor viszont nincs mese: nem jött be neki a tömegsport... De akkor mi lesz, hiszen olyan hosszú ez a január!
Várom a tippeket!!! Vigyázzatok magatokra! Írjatok!!!
Puszi mindenkinek:
Anita és Luca-baba
Iratkozz fel