Eljött az az idő, amikor Apa elindul
reggel dolgozni, és a lányom hisztirohamot kap. Könnyes szemmel megy utána, és
közben az édes kicsi hangján csak azt hajtogatja kétségbeesve: APAAPAAPA. Ami az
én fordításomban annyit tesz: már megint itt hagysz ezzel a nővel???
Persze egy keksz hamar feledteti a bánatot, és a következő
percben már bújik is hozzám. Aztán séta közben kitalálja, hogy ő még sem akar a
babakocsiban ülni, megfeszíti magát, majd éktelen sívitásba kezd, persze azért
egy könnyet kiprésel... Később kiderül, hogy Apa ilyenkor ki szokta venni, mert
nem tud neki ellenállni, nekem meg marad hét nap korrigálás egy darab Apával
töltött délután után...
Azért őrült szerelem az övék.
Hihetetlen a lányom, hogy 13 hónaposan mennyi
esze van, pontosan tudja kinél mit lehet. Mostanában jön a hatodik fogacska,
sajnos az esti alvások kaotikusak lettek, soha nem szokott engem hívni, de
mikor már mindent bevetett, hogy kivegyék az ágyból, és semmi nem használ, jön
az utolsó döfés :egy tiszta keserves: ANJA. Akkor már én sem bírom tovább... és ő
ezt pontosan tudja. Ott áll az ágyban, mint egy árva gyerek (taknya-nyála
egyben), és meglát, sikít, nevet, mehet a játék. Na, akkor legyél szigorú,
hiszen szétrobbanok belül a nevetéstől, mert óriási színésznő, próbálok
semleges hangon szólni, és kipréselek magamból egy „Most már alvás, kisasszony!”
mondatot. Megzabálom...
Elindult a nevelés, és én néha nem tudom mit
tegyek. Persze az ösztönömre, mint mindig, most is hallgatok. Ha nevetek, az a
baj, ha túl szigorú vagyok, az a baj... Látom, hogy hol lehet elrontani, hiszen
rengetek példa van előttem. Szeretném meghagyni a szabadságát, de hol a határ,
hiszen minden gyerek más és más...
Szelíden, de határozottan nevelni, igen ez
lenne a helyes, de nem mindig van türelmünk ehhez. Hiszen a szülő is ember, nekem
is lehet rosszabb napom, én is lehetek fáradt. Mi van, ha rosszul szólok, vagy
egy kicsit erélyesebben? Netán lesz olyan, hogy a kezére csapok...örök
fájdalmat okozok neki???
Emlékszem, volt, hogy nálunk is előkerült a
fakanál, és szó szerint kinevettük a tesómmal anyát, de mikor lelkileg hatott
rám, mert például nem fogadtam szót, és Ő nem adott puszit, az jobban fájt
mindennél.
Ezeken gondolkodom mostanában, és arra
jutottam, hogy ha felbosszant, elszámolok magamban, mielőtt robbannék, és aztán
elmondom neki határozottan, hogy mit szabad és mit nem. Kicsit türelemjáték, de
nekem is jó gyakorlat, hogy ne az egóm diktáljon.
A sikerélmény viszont felemelő. Mostanában
Blaha Lucának (ez az új neve) szokásává vált, hogy fel akar állni az
etetőszékben, rászóltam már mindenhogy: semmi. Aztán kipróbáltam a
„megmagyarázom neki” módszert, és láss csodát, hatott, elég volt legközelebb
csak annyit mondanom, kicsit határozottan: Luca, mit beszéltünk meg?! Nézés,
vigyor, láb visszahúz! Ez az!!!!
Eddig is tudtam, már 2 napos korában is, hogy
mindent ért, csak mi hisszük azt, hogy nem. Ezért nem szeretem, ha gügyögnek a
gyerekhez azért, mert ő még nem tudja kifejezni magát. Ezt a nyelvet hallja
fogantatása pillanatától, miért ne értené...
Az már egy másik probléma, hogy szelektív a
hallása.
Sok puszi, várom a történeteket!!!!
Anita & Luca-baba
Iratkozz fel