Vannak napok, mikor még a kismama is úgy érzi - hiába mondják neki, hogy valami rejtélyes gyönyörűség árad belőle-, hogy ennél rondább már nem is lehet, és még az a csoda sem vigasztalja meg, amely benne fejlődik...Teljesen feleslegesnek érzi magát a világban, és a testét a tengeri szivacshoz tudná hasonlítani. Na, az ilyen napokon ki sem kellene menni az utcára, vagy még is...?

Szóval egy ilyen napon üldögéltem otthon, és arra gondoltam, csoda, hogy a férjem még szeret és szépnek lát, gondolataimba mélyedve szörfölgettem a neten, amikor is a következő hirdetést találtam: „szalonunkban szakképzett masszőrök teszik szebbé a kismamák mindennapjait”!

Ez az! Egy masszázs kell a  a lelkemnek!- már tárcsáztam is, amikor rájöttem, vasárnap van, tehát kicsi a valószínűsége, hogy bárki bent lenne, és az én testem gyúrására várna. Mivel semmihez semmi kedvem nem volt, fogtam a kutyát, és lementünk sétálni, a szalon nem volt messze tőlünk, tehát arra vettem az irányt, legalább kívülről lássam. Csodák csodája: nyitva volt, gondoltam, azért megkérdezem, milyen jellegű masszázst ajánlanak. Mikor beléptem, máris javult a lelki állapotom, megszállt valami hihetetlen nyugalom, ráadásul még a kutyát is beengedték, aki - csajszi lévén- rögtön megérezte, hogy szentélyben járunk.

Akkor ismertem meg Adélt, akit én azóta is egyszerûen csak papnőnek hívok... Elmagyarázta, hogy kétféle masszázst csinál, a svédet és a maurit, ám az utóbbit ajánlja a 30. hétben, mert az nem annyira kemény. Nekem őszintén szólva mindegy volt , CSAK VALAKI VEGYEN MÁR KEZELÉSBE!

Szóval bejelentkeztem, s már a tudattól is boldog voltam, és azt éreztem, a szürke hétköznapok egymásutánjában talán történik velem valami. Akkor még nem tudtam, milyen csoda vár rám...

Eljött a nap, izgatottan mentem a szalonba, mert tudtam, valami nem mindennapi dolog fog történni velem. Adél már várt, elmondta a dolgok menetét, közben megszabadulva a ruháimtól máris oldalfekvésbe helyezkedtem a masszázs asztalon - picit kiszolgáltatva. Adél azt is elmondat, hogy ő a szabad energiákkal dolgozik, és csak közvetítő, tehát az én feladatom, hogy a lehető legjobban hasznosítsam az általa kibocsátott energiákat. Én nem akarok dolgozni, pihenni jöttem -mondtam neki viccesen, de mivel gyakorló pránanadis vagyok pontosan tudtam, miről beszélt.

Ekkor elkezdődött a varázslat, s már az első pillanatban éreztem, hogy megszabadít a bennem lévő kételyektől, és olyan mélyen tudok befelé figyelni, mint még soha. Keze és alkarja olyan összhangban volt a tradícionális zenével, és olyan ritmusban járt a testemen, hogy szinte felemelkedtem az ágyról és kiléptem a saját testemből. Átjárt valami hihetetlen szabadságérzet, szálltam a fellegekben, és próbáltam megfejteni, hogy tulajdonképpen mi is a bajom a világgal.

Aztán rájöttem... Az elmúlt 8 hónap egyáltalán nem rólam szólt, vagyis rólam, de inkább rólunk! Soha senki nem kérdezte meg, te hogy vagy? Mindig úgy kérdezték: hogy vagytok, hogy bírjátok ezt a meleget, hogy van a pici és még sorolhatnám... Senki nem kérdezte meg tőlem: Te, Anita, mi van veled?  Mintha megszűntem volna létezni, és valami robot lennék, aki már nem is fontos, csak a benne fejlődő élet. Lehet, hogy ez most nagyon önzőn hangzik, de mindenki tegye a szívére a kezét: a 9 hónap alatt egyszer sem érzett még ilyet? Valljuk be, néha a környezetünk hajlamos megfeledkezni arról, hogy mi is létezünk.

Ez a 60 perc azonban csak az enyém volt, és Adél jóvoltából újra nőnek éreztem magam. Egy olyan nőnek, aki hamarosan anya lesz, és csodálatosan szépnek látja saját magát, és a világ egy nagy boldog hely lett a számára ahol csak a szeretet a fontos. Ez a 60 perc olyan feltöltést adott, olyan energiákat, amelyek azóta is tombolnak bennem. Most már rendszeresen járok, és a testi feltöltődés mellett a lelkem is gyógyul. A lányommal együtt éljük át ezt a csodát, és még szorosabb lett a kapcsolatom a kicsivel.

Sokszor beszélgetünk ez alatt az idő alatt, és olyan mélységeket látok belőle, amelyeket a hétköznapok elmosnak. Minden masszázs más és más, pontosan az érzelmeimre vagyis az érzelmeinkre hangolva.

Drága kismamák, ez a 60 perc nekünk jár, hogy valóban érezzük, hogy az anyasággal együtt visszakapjuk a legfontosabbat is: a nőiességünket. Hiszen ez a 9 hónap rólunk is szól!!!!