Talán mindannyiunk - a szerkesztőség és a szerző- nevében mondhatom, hogy nagyon örülünk az érdeklődésnek, amely Anita blogját kíséri. Megtisztelő a sajtó figyelme is. Egyetlen dolgot szeretnénk csak kérni mindazoktól, akik  saját (hon)lapjukon keresztül szeretnék ezt az élményt megosztani másokkal: olvassák el a főmenüben szereplő jogi nyilatkozatot, amelyből kiderül, hogy milyen feltételekkel lehet idézni belőle. Szeretnénk megőrizni a blog lendületét, őszinteségét és báját, erre azonban nincs módunk, ha a belőle kiragadott mondatokat egészen más szövegkörnyezetbe helyezik.

Megértésüket és további érdeklődésüket köszönjük!

Módra Ildikó

főszerkesztő

Vége  a babakornak, a lányom egyik nap elindult, én sírtam, ő meg büszkén megtette az első lépéseket. Istenem, micsoda pillanat volt!!!

A hónap legnagyobb eseményének könyveltem el, és ebben az őrült rohanásban, amit általában a karácsony közeledése vált ki az emberekből, egy picit nekem megállt az idő.  Néztem a lányomat, ahogy a lábacskáit egymás után próbálja rakni, visszagondoltam, milyen volt nélküle az élet. Nem emlékszem... Úgy láttam magam, mintha egy filmet néznék, és ami volt, az nem velem történt. Biztos ti is éreztetek már így... Akkor jöttem rá: én szeretek öregedni, szeretem, ahogy múlik az idő.

Nem szeretnék újra tini vagy a húszas éveiben járó lány lenni,, aki keresi önmagát. Jó tudni, hogy már nem kérdés, ki vagyok és merre tartok. Nem szégyellem a múltat, hiszen az formázott olyanná, amilyen most vagyok, jó tudni, hogy magam mögött hagytam, s a legfontosabb, hogy tanultam belőle. Még ha néha nehezen is értettem meg, mit üzen. Félelmetes volt, ahogy a lányom járásának látványa ilyen gondolatokat váltott ki belőlem. Tényleg öregszem.

Néztem Lucát, ő most teszi meg az első lépéseket a nagy élet felé, még bizonytalan, de napról napra egyre biztosabban áll majd a földön. Remélem, mindig tudni fogja a helyes irányt.

Nekem ez a pillanat  volt a legszebb karácsonyi ajándék, már nem is vágyom másra!

Az egyik női magazin készített velem a minap egy interjút, és megkérdezték, hogy ha lenne három kívánságom, karácsony közeledtével mit kívánnék.

Megosztom most veletek.

Az első, hogy mi emberek jobban szeressük egymást és önmagunkat. Ne mindig azt nézzük, hogy mije van a másiknak, hanem tudjunk örülni mások örömének.

A második, hogy ne legyen szenvedő gyerek a Földön, mert ők a jövő, és ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. Tegyük őket boldoggá!

A harmadik, hogy a szeretteim sokáig mellettem maradjanak, és legyen erőm segíteni őket.

Ezt kívánom mindenkinek: legyen bennetek sok erő, szeretet, elfogadás, kitartás, és ne csak erre a három napra!

Áldott és boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!!

Sok puszi: Anita és Luca-baba

Drága Anyatársaim!

Nekem mint újdonsült anyukának nagyon megható ez az ünnep, hiszen életemben először már engem is köszöntenek mint édesanyát!
Tavaly ilyenkor meghívtak egy zuglói óviba „sztárvendégnek”, ott álltam nagy pocakkal, és azon gondolkodtam, még egy év, és már nekem is dukál a köszöntés. Figyeltem a kis apróságokat, és az anyákkal együtt sírtam én is, mennyire megható az a szeretet, ami belőlük árad. Az az izgalom, ahogy a verseket mondták, és a kis hangjuk, ahogy énekeltek... a legédesebb muzsika volt, amit akkor hallottam.
Andi barátnőmmel éppen a minap beszélgettünk arról, hogy neki most lesz az első anyák napi ünnepsége az óvodában, hiszen Barbi, a kislánya, most kiscsoportos, azt mesélte, hogy már az is elegendő volt ahhoz, hogy zokogjon, amikor kislánya izgatottan mesélte, mivel készülnek. Én ebbe bele sem merek gondolni, bár tuti, hogy én is sírni fogok rajzfilmfigura módjára
Mikor Luca átöleli a kis kezével a nyakamat vagy puszit ad, semmi nem érdekel a világon, csak ő! Tényleg mindent felül ír, és az ember minde baját elfelejti. Egy mosolygó gyermek – és a világ máris szebb!!!
Amúgy a hét legizgalmasabb eseménye a második fogacska megjelenése volt. Most már igazi kis vámpírosz lett a lányomból, akkorákat harap, s az főleg szupi érzés, amikor szopi közben csinálja!  Valamint elérkezett a mindent meg akarok kaparintani korszak, mi lesz ha elindul... Jancsa kutyát már előre sajnálom!!!

Nagyon szép anyák napját mindenkinek, várom a megható és kedves történeteket!!!!

Puszi nektek:

Anita & Luca-baba

 

Sziasztok!

Ismét egy kényes témáról írok „a munka és a kismama”, ugye ismerős!?

Sokszor ér az a vád, hogy túl őszinte vagyok, és nagyon hamar megmondom a véleményem mindenről, mégis mikor erről a témáról kezdünk el beszélni, bárhol, felmegy bennem a pumpa! Főleg akkor, amikor ismeretlen emberek véleményeznek, nemcsak engem, hanem másokat is, hogy minek szült gyereket, ha már otthon is hagyja, hogy dolgozzon... Soha nem értettem. Ki tudhatja azt, hogy a másik miért volt kénytelen így dönteni? Barátnőm Amerikában él, ahol csak 6 hétig kapnak támogatást a baba után, aztán mindenki kénytelen visszamenni dolgozni, ez ugyan elég szélsőséges példa, de néha úgy érzem, csak nálunk maradt meg ez a régimódi gondolkodás, hogy az anya 3 évig maradjon a gyerekkel.
Azt azonban senki nem vette észre, hogy a világ közben alaposan megváltozott, és sajnos kevés ember teheti meg, hogy egy fizetésből éljenek meg a családok, és hozzáteszem: nem luxus színvonalon !

Én lennék a legboldogabb, ha minden anya megtehetné, hogy 3 évig csak a gyerekével legyen felhőtlenül, és ne kelljen azon gondolkodnia, hogy mi lesz holnap! Engem is utolért ez a vád, a napokban vállaltam itt-ott egy kis munkát, jöttek a felkérések, és azt hiszem, a mi szakmánkban meg nagyon meg kell gondolni, mikor mondunk nemet… Én már sokszor mondtam, amióta Luca megszületett, mert úgy gondoltam, nekem elsősorban a lányom mellett van a helyem, de eljött az a pont, 8 hónap után - és nem csak az anyagiak miatt, hanem magam miatt is -, hogy igent mondtam.

Persze rögtön jöttek a jóakarók, és kígyót-békát kiáltottak rám, de miért is? Igen, a színésznek, illetve a médiában dolgozó embernek megvan az az előnye, hogy nem kötött a munka ideje, így rugalmasabban tud dolgozni, nem úgy, mint például az, aki reggel 8-tól délután 6-ig bent van. Nem hiszem, hogy párhuzamot kéne vonni köztünk és a civil foglalkozású ember között, sőt nem hiszem, hogy egy egyáltalán el kéne ítélni azt, aki úgy dönt dolgozni szeretne, főleg most. Azon meg végképp kivagyok, hogy megkérdőjeleznek abban, milyen anya vagyok.

Egy ember mondhat majd ez ügyben ítéletet rólam: a lányom.

Egyébként jól esett egy kicsit pörögni, de már teljesen máshogy éreztem magam munka közben, alig vártam, hogy a színházi próbán vagy a műsor közben szünet legyen, rögtön telefonáltam haza, a férjem már hülyét kapott, hogy ennyire túlreagálom a dolgot , és kikérte magának, hogy nem bízom benne, pedig ő csudajó apa, és mindent el tud intézni a gyerek körül.
Igaza volt, túlreagáltam, miközben örülök, hogy vele volt egy kicsit Luca, így legalább Apa is megtudta, mitől vagyok annyira fáradt esténként… Valamint, mikor öltöztette vagy tisztába tette, és bele akartam szólni, közölte, hogy: ŐK ÍGY SZOKTÁK, és ne üssem az orrom a dolgukba!

Hát igen: miből lesz az „apabogár”…

Annyira jó látni ezt a szerelmet kettejük között...néha kicsit féltékeny is vagyok...

Mostanra már visszatértünk a régi kerékvágásba. Vagy mégsem?...Luca első foga kijött, valamint hasról hátra fordult, igaz, hogy senki nem látta, csak azt vettem észre, hogy nem hason van, persze aztán órákig leskelődtem, de nem történt semmi, de a kitartásom nem volt hiába való, annyira édesen dobta át a sonkácskáit, és egy folytában négykézláb hintázik, már mindent eszik, de azért a szopizásról nem mondott le, az én legnagyobb örömömre! Az még nehéz lesz lelkileg, mikor majd nem kell neki. Imádom a szopizós pillanatokat!

De a legfontosabbat még nem mondtam :már puszit ad, és a kis kezével odahúzza az arcom, gondolhatjátok, és szerintem tudjátok, mit érzek: végem van tőle!!!

Mi lesz, mikor azt mondja majd először: Anya, szeretlek! El fogok ájulni, az tuti, az apját már most is fel kell locsolni, ha puszit kap!!!

Írjatok, várom a véleményeket!!!

Puszi:

Anita és Luca-baba

Nekem különösen fontos ez az ünnep, hiszen nyáron az óriás pocakommal, arról álmodoztam, hogy milyen jó lesz mikor már négyen leszünk a fa körül (a negyedik Jancsa kutya:)) Ez az álmom egy egész nap múlva valóra válik. Nektek is azt kívánom, hogy nagyon szép ünnepetek legyen, bár ne csak erre a pár napra váljunk békés polgárokká. Én mint újdonsült anyuka, már most rengeteget tanultam a kislányomtól és remélem ez ezután is így lesz, olyan fogalmakat ismertem meg, mint az önzetlen szeretet, a türelem, hogy saját magadon kívül van egy fontos - máshol több fontos- embereke a világon: a gyermeked...

Bevallom,  nélküle már nem tudnám elképzelni az életem. Mikor kiderült, hogy terhes vagyok, eszembe jutott, mennyi mindenről kell majd lemondanom miatta, és most azt gondolom, mekkora  h...e voltam, hogy ilyeneket gondoltam. Miről is kellett lemondanom? A karrieremről? Azt hiszem, az megvár... A bulizásról? Pár év, és újra bulizhatok, ha akarok... A férjemről? Most még erősebb köztünk a kötelék, mint előtte... Az alakomról? Azzal sose voltam megelégedve, és különben is: egy gyerek után nem nézek ki annyira rosszul ... És még sorolhatnám a végtelenségig.

Én nem érzem, hogy bármiről is le kellene mondanom Luca miatt, de bármiről lemondok Lucáért. Mindenki ,aki most várja a babáját, gondoljon mindig arra, hogy az életben bármi pótolható, de a gyermekeddel töltött idő soha. Egész évben rohanunk, használjuk ki ezt a pár napot, hogy csak egymásra koncentráljunk, és biztos vagyok benne, hogy egész évben találunk majd rá alkalmat, hogy ne csak karácsonykor legyünk együtt: anyu, apu és a gyerek(ek) . Hiszen arra van időd, amire időt szánsz.

Ennyi volt a hegyi beszéd, legyetek jók és írjatok!

Még találkozunk ebben az évben.

Írjatok bátran, várom a megható és vicces karácsonyi történeteket!!!

Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánunk Mindenkinek!!!

Puszi: Anita&Luca-baba