Talán mindannyiunk - a szerkesztőség és a szerző- nevében mondhatom, hogy nagyon örülünk az érdeklődésnek, amely Anita blogját kíséri. Megtisztelő a sajtó figyelme is. Egyetlen dolgot szeretnénk csak kérni mindazoktól, akik  saját (hon)lapjukon keresztül szeretnék ezt az élményt megosztani másokkal: olvassák el a főmenüben szereplő jogi nyilatkozatot, amelyből kiderül, hogy milyen feltételekkel lehet idézni belőle. Szeretnénk megőrizni a blog lendületét, őszinteségét és báját, erre azonban nincs módunk, ha a belőle kiragadott mondatokat egészen más szövegkörnyezetbe helyezik.

Megértésüket és további érdeklődésüket köszönjük!

Módra Ildikó

főszerkesztő

Drága Anyatársaim!

Nekem mint újdonsült anyukának nagyon megható ez az ünnep, hiszen életemben először már engem is köszöntenek mint édesanyát!
Tavaly ilyenkor meghívtak egy zuglói óviba „sztárvendégnek”, ott álltam nagy pocakkal, és azon gondolkodtam, még egy év, és már nekem is dukál a köszöntés. Figyeltem a kis apróságokat, és az anyákkal együtt sírtam én is, mennyire megható az a szeretet, ami belőlük árad. Az az izgalom, ahogy a verseket mondták, és a kis hangjuk, ahogy énekeltek... a legédesebb muzsika volt, amit akkor hallottam.
Andi barátnőmmel éppen a minap beszélgettünk arról, hogy neki most lesz az első anyák napi ünnepsége az óvodában, hiszen Barbi, a kislánya, most kiscsoportos, azt mesélte, hogy már az is elegendő volt ahhoz, hogy zokogjon, amikor kislánya izgatottan mesélte, mivel készülnek. Én ebbe bele sem merek gondolni, bár tuti, hogy én is sírni fogok rajzfilmfigura módjára
Mikor Luca átöleli a kis kezével a nyakamat vagy puszit ad, semmi nem érdekel a világon, csak ő! Tényleg mindent felül ír, és az ember minde baját elfelejti. Egy mosolygó gyermek – és a világ máris szebb!!!
Amúgy a hét legizgalmasabb eseménye a második fogacska megjelenése volt. Most már igazi kis vámpírosz lett a lányomból, akkorákat harap, s az főleg szupi érzés, amikor szopi közben csinálja!  Valamint elérkezett a mindent meg akarok kaparintani korszak, mi lesz ha elindul... Jancsa kutyát már előre sajnálom!!!

Nagyon szép anyák napját mindenkinek, várom a megható és kedves történeteket!!!!

Puszi nektek:

Anita & Luca-baba

 

Ezt az írást már nem tudtuk feltenni a blogra, a nagy esemény, Luca érkezése felülírta terveinket. De hogy ne maradjanak olvasnivaló nélkül, megosztjuk Olvasóinkkal Anita szülés előtti utolsó írását.

Ezen a héten szinte mindent takarékon csináltam, illetve utoljára, még így egyben. Utolsó két nap a Balcsin a csajokkal, utolsó fodrász, utolsó mozizás és az utolsó idegszálam elpattanása…

Mivel is kezdjem, szóval sikerült megfáznom a harminc fokban, így három napig nyomtam az ágyat, és talán olyan feleslegesnek éreztem magam, mint még soha, mivel terhesen az ember amúgy is kiszolgáltatottabb, főleg a vége felé. Úgy éreztem, hogy semmi hasznára nem vagyok a társadalomnak, de főleg a saját családomnak.

A hét közepén Kriszta felhívott, hogy - még kiélvezve a jó időt - az összes „banya” megy le Balatonra hozzá, amit mi viccesen „terhes-bázisnak” hívunk. „Amit ott nem tudsz meg, az nincs is”- szokta mondani a férjem, és igaza van! Szóval égtem a vágytól, hogy mehessek, de már nem akartam ilyen hosszú távon vezetni, nehogy lefotózzon valamelyik bulvárújság, hogy 9 hónapos terhesen még vezetek, és ezzel veszélyeztetem a gyerekem /Szerintük egy „celebmamának” - rosszul vagyok ettől a kifejezéstől, szerintem anyák vannak... mindegy - a terhesség végéig oxigénsátorban kell feküdniük, hogy példát mutassanak. Olyan jó, hogy ott értenek mindenhez:)/ Aztán meg mennem kellett CTG-re is, így attól tettem függővé. Végül is semmilyen akadályba nem ütköztem, meg tudtam szervezni, hogy más vigyen le, Andival jöttem vissza, aki 32 hetes terhesen leginkább egy topmodellre hasonlít.

Apropó: az utolsó mérlegelésen 70 kilót mutatott a mérleg, aminek azért örülök, mert összesen 9 kilót híztam, pedig nagyon féltem, hogy kisgömböc leszek.... Jó, jó nem indultam kevésről, de hát karácsony volt éppen, mikor teherbe estem.

Szóval szuper volt a két nap, nem nagyon volt kedvem hazajönni, de várt a drága férjem és a kutyagyerek. Másnap családi mozinapot tartottunk, megnéztük az új Batman-t, mivel amúgy is imádom az ilyen filmeket és egyúttal két óráig élvezhettem Christian Bale látványát, nagyon vártam az estét...

A lányom viszont nem élvezte annyira .

Össze-vissza rugdosott, de olyan fájdalmasan, hogy azt hittem felugrok a székről, s mikor látta, hogy nem használ, folyamatosan ingerelt, hogy menjek már a mosdóba, persze dacoltam vele, de sajna, a film legizgalmasabb pillanatánál nem bírtam tovább, és rohannom kellett, a 100 méteres távfutók sehol nem voltak hozzám képest, pedig két emelettel lejjebb volt a toalett, a Plázákban igazán gondolhatnának a kismamákra . 

Kicsit mérges voltam, mert a film alatt csak magamra tudtam figyelni, a férjem pedig állandóan azt kérdezte: „Menni kell?”, mármint a kórházba, úgy két hete ez lett a leggyakoribb szavajárása, amitől kicsit már a falra mászom!. Sebaj, a fodrásznál szép lettem, megvettük a BABAKOCSIT, amit a hét legrangosabb eseményeként tartok számon, nagyon kis szuper és a színe igazi vagabond, narancs és keki, olyan szép lesz benne...és gyakorlatilag  mindennel kész vagyok, magamtól is!

Ezen a héten kezdem a 39. hetem, szóval már tényleg last minute-ben vagyok, és őszintén kezdek nagyon boldog lenni, hogy a végét járom, szó szerint !!!

Puszi nektek, és írjatok!!!

Anita