Sziasztok!

Ismét egy kényes témáról írok „a munka és a kismama”, ugye ismerős!?

Sokszor ér az a vád, hogy túl őszinte vagyok, és nagyon hamar megmondom a véleményem mindenről, mégis mikor erről a témáról kezdünk el beszélni, bárhol, felmegy bennem a pumpa! Főleg akkor, amikor ismeretlen emberek véleményeznek, nemcsak engem, hanem másokat is, hogy minek szült gyereket, ha már otthon is hagyja, hogy dolgozzon... Soha nem értettem. Ki tudhatja azt, hogy a másik miért volt kénytelen így dönteni? Barátnőm Amerikában él, ahol csak 6 hétig kapnak támogatást a baba után, aztán mindenki kénytelen visszamenni dolgozni, ez ugyan elég szélsőséges példa, de néha úgy érzem, csak nálunk maradt meg ez a régimódi gondolkodás, hogy az anya 3 évig maradjon a gyerekkel.
Azt azonban senki nem vette észre, hogy a világ közben alaposan megváltozott, és sajnos kevés ember teheti meg, hogy egy fizetésből éljenek meg a családok, és hozzáteszem: nem luxus színvonalon !

Én lennék a legboldogabb, ha minden anya megtehetné, hogy 3 évig csak a gyerekével legyen felhőtlenül, és ne kelljen azon gondolkodnia, hogy mi lesz holnap! Engem is utolért ez a vád, a napokban vállaltam itt-ott egy kis munkát, jöttek a felkérések, és azt hiszem, a mi szakmánkban meg nagyon meg kell gondolni, mikor mondunk nemet… Én már sokszor mondtam, amióta Luca megszületett, mert úgy gondoltam, nekem elsősorban a lányom mellett van a helyem, de eljött az a pont, 8 hónap után - és nem csak az anyagiak miatt, hanem magam miatt is -, hogy igent mondtam.

Persze rögtön jöttek a jóakarók, és kígyót-békát kiáltottak rám, de miért is? Igen, a színésznek, illetve a médiában dolgozó embernek megvan az az előnye, hogy nem kötött a munka ideje, így rugalmasabban tud dolgozni, nem úgy, mint például az, aki reggel 8-tól délután 6-ig bent van. Nem hiszem, hogy párhuzamot kéne vonni köztünk és a civil foglalkozású ember között, sőt nem hiszem, hogy egy egyáltalán el kéne ítélni azt, aki úgy dönt dolgozni szeretne, főleg most. Azon meg végképp kivagyok, hogy megkérdőjeleznek abban, milyen anya vagyok.

Egy ember mondhat majd ez ügyben ítéletet rólam: a lányom.

Egyébként jól esett egy kicsit pörögni, de már teljesen máshogy éreztem magam munka közben, alig vártam, hogy a színházi próbán vagy a műsor közben szünet legyen, rögtön telefonáltam haza, a férjem már hülyét kapott, hogy ennyire túlreagálom a dolgot , és kikérte magának, hogy nem bízom benne, pedig ő csudajó apa, és mindent el tud intézni a gyerek körül.
Igaza volt, túlreagáltam, miközben örülök, hogy vele volt egy kicsit Luca, így legalább Apa is megtudta, mitől vagyok annyira fáradt esténként… Valamint, mikor öltöztette vagy tisztába tette, és bele akartam szólni, közölte, hogy: ŐK ÍGY SZOKTÁK, és ne üssem az orrom a dolgukba!

Hát igen: miből lesz az „apabogár”…

Annyira jó látni ezt a szerelmet kettejük között...néha kicsit féltékeny is vagyok...

Mostanra már visszatértünk a régi kerékvágásba. Vagy mégsem?...Luca első foga kijött, valamint hasról hátra fordult, igaz, hogy senki nem látta, csak azt vettem észre, hogy nem hason van, persze aztán órákig leskelődtem, de nem történt semmi, de a kitartásom nem volt hiába való, annyira édesen dobta át a sonkácskáit, és egy folytában négykézláb hintázik, már mindent eszik, de azért a szopizásról nem mondott le, az én legnagyobb örömömre! Az még nehéz lesz lelkileg, mikor majd nem kell neki. Imádom a szopizós pillanatokat!

De a legfontosabbat még nem mondtam :már puszit ad, és a kis kezével odahúzza az arcom, gondolhatjátok, és szerintem tudjátok, mit érzek: végem van tőle!!!

Mi lesz, mikor azt mondja majd először: Anya, szeretlek! El fogok ájulni, az tuti, az apját már most is fel kell locsolni, ha puszit kap!!!

Írjatok, várom a véleményeket!!!

Puszi:

Anita és Luca-baba

Sziasztok, drága Anyukák!

Végre itt a jó idő, és lehet ezerrel csavarogni...
Most hétvégén szuper programunk volt. Egy balatonfüredi szálloda tematikus hétvégéket csinál, és megkértek, legyek az egyik ilyen rendezvény háziasszonya. Nagy örömmel vállaltam. Mivel Iker-napok voltak, sok ikres család érkezett, és legalább bepillantást nyertem, hogy milyen egy ikerpár anyukájának lenni...
Bár a hely nem kikiáltottan bababarát, de bababarátibb mint némelyik, amit annak hirdetnek. Maga a szálloda Füred központjában található, vízparti, nagyon szép, és egy lépésre van a sétáló utcától. Minden rendelkezésre áll, amire egy kisgyermekes családnak szüksége van, babakád, kiságy, etetőszék. A wellness részen külön gyerekmedence található, és senki sem néz rád ferde szemmel, ha a gyerek széttúrja az ételt az étteremben, vagy sírva fakad... Tudom, most ebben a gazdasági helyzetben nem illik ilyet mondani, de az ára is elég baráti... Ez volt a reklám helye, kicsit sokat írtam róla, de annyira kedvesek voltak, és annyira jól éreztük magunkat, hogy úgy éreztem, ennyivel tartozom nekik

Szóval kicsit közelebbről megismerkedtem az ikres családok életével, és azt kell mondjam, le a kalappal! Az egygyermekes szülő néha nem is érzi, milyen jó dolga van, és sokszor teljesen beborítja az önsajnálat, hogy nem tudja megszervezni az életét, s mikor tud foglalkozni saját magával... Na kérem, ha az embernek ikrei vannak, akkor azt hiszem, erre se ideje, sem energiája, minden elképesztő szervezést igényel: az etetés, a séta, a fürdés... és még sorolhatnám. Mikor picik, akkor praktikus szinte mindent egyszerre csinálni velük, de ahogy növögetnek, egyre különböznek, valamelyik később fordul, mint a másik, már nem férnek be a kádba egyszerre, és ha már mennek: ketten kétfelé. Annyira egyformák, és mégis különbözőek. Csodálatos volt látni minden egyes családnál azt az összhangot, amely a szülők között kialakult: ez a tökéletes munkamegosztás! Az apukák, akik felmérték azt, hogy anya bizony egyedül nem bírja, és olyan szeretettel gondozták vigyáztak a gyerekekre!  Az anyák meg fantasztikusak, teljes önfeláldozás és alárendeltség, hiszen mindenki tudja, hogy milyen érzés hazamenni egy háromnapos babával. Az ember azt sem tudja, mihez kapjon, és most képzeljük el ezt kettővel... Mindig rájövök, hogy a természet és az ösztön ebben a 21. századi világban milyen erővel tud működni. Most eszembe jutott ez a közhely: nem véletlen, hogy a gyerekszülést és a nevelést a nők csinálják (elnézést az apáktól), a teherbírásuk elképesztő. Nagyon örültem, hogy megismertem ezeket a családokat, és jó volt látni boldog embereket. Remélem, most olvassák, nagyon puszilok mindenkit!!!

Azért az én királynőmről is írnék pár szót. Mint mindig, meg sem érezte, hogy nem otthon vagyunk,  nála  – úgy látszik – a hazamenetel a krízisfaktor. Aztán férjemmel megfejtettük. Ugye, ha nyaralunk, egész nap velünk van, mindent együtt csinálunk, de mikor hazaérünk, minden a régi kerékvágásba zökken vissza, újra a járóka és a földön kialakított játszótér a világ, és nem anya és apa öle! Ezt elég nehezen viseli, és ilyenkor hiszti van, de örülök, hogy legalább itthon csinálja, és nem akkor, amikor elmegyünk valahova.  A legédesebb dolog azonban most hétvégén történt... Egyik este vacsora után még kimentünk a szálloda teraszára, már sötétedett, de nagyon jó idő volt. Luca még soha nem volt kint szürkületben, és egy teljesen új világ nyílt meg előtte, és akkor, ott megtörtént a csoda, meglátta a fényesen ragyogó Holdat, annyira tetszett neki, beszélt hozzá, és egy folytában mosolygott, és a „Hő-Hó-Hő” hangsorokkal fejezte ki azt, hogy ő még a 7 és fél hónapos élete során ilyet nem látott.
Azt hittem, megzabálom, most szültem, és már a Holdat csodálja...őrület!!!

Írjatok, ikres anyukák üzeneteit is várom !!!

Puszi: Anita&Luca-baba