Elmúltak az ünnepek, és Lady Csipiszről 457898765 ezer fotó készült: Luca a fa mellett, Luca a fa alatt, Luca nagypapinál a fa mellett, Luca apával és anyával és a kutyával a fa körül, Luca a fán...

Igazán értékelni még nem tudta, de mikor bekapcsoltuk a fényeket, akkor egy nagyot sikított. Valamint csodák csodájára Jancsa-kutya elkezdett érdeklődni Luca iránt, eddig nem sok figyelmet szentelt neki, mondhatnám, próbált tudomást sem venni róla, de valahogy szenteste megtört a jég, megnyalta a lábát...apró lépés az embernek, de nagy lépés a kutyavilágnak.

Majdnem úgy teltek az ünnepek, ahogy terveztem, kivéve egy apró malőrt, mindenki beteg lett!!! A bátyámék nem tudtak átjönni, mert neki és a három lurkójának 38 fokos láza volt és minden, ami egy kiadós megfázással együtt járt. Karácsony másnapjára mi is lerobbantunk Lucával, pedig szegény Krisztin eltervezte mennyit fogunk csavarogni négyen... Csavargok én az ágy és a kanapé között ,  és az én édes férjem meg átment kedvesnővérbe. Luca sincs a topon, de még így is, eldugult orral, annyira, de annyira huncut, én meg a könnyeimmel küszködöm, ahogy látom a pici testét, ahogy rázkódik a köhögéstől. Sajnos semmit nem szedhetek a szoptatás miatt, csak homeopátiás szereket, nem alszom már szinte két hete, nem gyógyulok valami gyorsan,  elég nehézkes így ellátni a gyereket. Tehát most együtt szörcsögjük át magunkat az új évbe.

Nem egészen így képzeltem, kicsit csonka karácsony lett, de a lényeg úgyis a kisasszony volt. Remélem, mindenkinek nyugalomban teltek az ünnepek, és ahogy írtátok: babakacajjal teli volt...

Nemsokára átlépünk 2009-be, és én azt kívánom mindenkinek, hogy az idei év legjobb pillanata legyen a jövő év legrosszabb történése!

Köszönöm, hogy velem voltatok ebben az évben és együtt életük át a csodát: Luca  születését, és persze azokat az izgalmakat, amiket az utolsó hetekben éreztem, mikor vártam ŐT! 

Tartsátok meg azt a jó szokásotokat, hogy olvassátok és rendszeres hozzászólásaitokkal színesítitek a blogot! Nem fogadok meg az új évben semmit, illetve egy dolgot: ígérem, jövőre is itt leszek...remélem ti is.

Nagyon boldog új esztendőt kívánunk mindenkinek, és gyors gyógyulást annak, aki hasonló cipőben jár, mint mi!!!

Millió Puszi:

Anita & Luca-baba

Nekem különösen fontos ez az ünnep, hiszen nyáron az óriás pocakommal, arról álmodoztam, hogy milyen jó lesz mikor már négyen leszünk a fa körül (a negyedik Jancsa kutya:)) Ez az álmom egy egész nap múlva valóra válik. Nektek is azt kívánom, hogy nagyon szép ünnepetek legyen, bár ne csak erre a pár napra váljunk békés polgárokká. Én mint újdonsült anyuka, már most rengeteget tanultam a kislányomtól és remélem ez ezután is így lesz, olyan fogalmakat ismertem meg, mint az önzetlen szeretet, a türelem, hogy saját magadon kívül van egy fontos - máshol több fontos- embereke a világon: a gyermeked...

Bevallom,  nélküle már nem tudnám elképzelni az életem. Mikor kiderült, hogy terhes vagyok, eszembe jutott, mennyi mindenről kell majd lemondanom miatta, és most azt gondolom, mekkora  h...e voltam, hogy ilyeneket gondoltam. Miről is kellett lemondanom? A karrieremről? Azt hiszem, az megvár... A bulizásról? Pár év, és újra bulizhatok, ha akarok... A férjemről? Most még erősebb köztünk a kötelék, mint előtte... Az alakomról? Azzal sose voltam megelégedve, és különben is: egy gyerek után nem nézek ki annyira rosszul ... És még sorolhatnám a végtelenségig.

Én nem érzem, hogy bármiről is le kellene mondanom Luca miatt, de bármiről lemondok Lucáért. Mindenki ,aki most várja a babáját, gondoljon mindig arra, hogy az életben bármi pótolható, de a gyermekeddel töltött idő soha. Egész évben rohanunk, használjuk ki ezt a pár napot, hogy csak egymásra koncentráljunk, és biztos vagyok benne, hogy egész évben találunk majd rá alkalmat, hogy ne csak karácsonykor legyünk együtt: anyu, apu és a gyerek(ek) . Hiszen arra van időd, amire időt szánsz.

Ennyi volt a hegyi beszéd, legyetek jók és írjatok!

Még találkozunk ebben az évben.

Írjatok bátran, várom a megható és vicces karácsonyi történeteket!!!

Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánunk Mindenkinek!!!

Puszi: Anita&Luca-baba

Be kell vallanom, hogy az elmúlt hetek kicsit zaklatottan teltek. Szerintem mindenki ismeri már azt a helyzetet amikor a háztartás, a férj, tenmagad, és hát ne feledjük a karácsonyt se, mindez itt van a nyakunkon...

A legnagyobb probléma, hogy a gyereket nem tudtam kire hagyni, hogy nyugodtan elintézzek egy-két dolgot. Imádok vele lenni, de nem hiszem, hogy egy bank vagy zsúfolt pláza neki való lenne. Sajnos az elmúlt napokban nem volt más választásom, mint magammal hurcolni, mert szegény anya nagyon megfázott, és így nem tudott Lucára vigyázni. Összebeszéltünk Andival és Ildivel, felpakoltuk a gyerekeket, és irány a bevásárlás! Mit mondjak, nem volt egyszerű menet... Ildivel már volt egy rossz tapasztalatunk, mikor elmentünk együtt egy bevásárlóközpontba, ő magára kötötte a gyereket, én meg babakocsival közlekedtem. Luca és Dóri elég jól tűrték, csak a végén kezdtek kiborulni, én annál nehezebben viseltem.

Ha valahova betolsz egy babakocsit az XXXXS-es eladó kislányok úgy néznek rád, mintha oda piszkítanál a bolt közepére, és megjegyzéseket tesznek, hogy elfoglalod az egész üzletet, és ha ne adj' Isten, sír a gyerek, akkor aztán vége a világnak... Szinte sehol nem teszik lehetővé, hogy kényelmesen be tudd pelenkázni a gyereket, és a többiről már nem is beszélek. Ilyenkor azonnal eszembe jut, hogy milyen nagy az elvárás a kismamákkal szemben: légy ápolt, csinos, ne hízz el, legyél odaadó, legfontosabb a család, ne rohanj vissza dolgozni, légy mobilis és fitt... és még sorolhatnám, de egy idő után elszáll a lila köd, és nekünk is létezni kell a valóságban, és a valóság bizony kiábrándító és koránt sem baba-mamabarát.

Arról már nem is beszélek, hogy hányszor akartak elütni minket Lucával a zebrán, hogy soha, de soha nem adják át a helyet a villamoson, ahova egyébként lehetetlen babakocsival felszállni, én ritkán megyek tömegközlekedéssel, de az a pár alkalom tényleg elriasztott. Szegény Ildi nem vezet, ő tudna igazán mesélni...! Ahol meg van baba-mama szoba, ott gyakran olyan állapotok uralkodnak, hogy még a kabátomat sem tenném le nem, hogy a gyerekemet. Néha nem értem, hogy a XXI. században miért bonyolult egy pelusokkal teli kukát óránkét kicserélni, hogy ne legyen olyan szag mint egy...le sem írom.

Szóval nem volt sétagalopp, bár azért nagyszerű volt a csajokkal lenni, mert annyit nevettünk, hogy észre sem vettük a nehézségeket akkor, utólag persze jól kibeszéltük, de legalább egy menetet letudtam a karácsonyi készülődésből. Aztán szegény Luca beteg lett, pont az első névnapján érte az első betegsége. Megfázott, a kezdő szülők rémálma, főleg egy hipochonder apukával, egy hete már szinte semmit nem alszom. Luca viszont annyira cuki és okos, úgy mosolyog, miközben szörcsög, prüszköl, köhög, bár amikor meglátja az orrszívó-porszívót, akkor a csillogó kis szemében kétségbeesést látok, ilyenkor a szívem szakad meg. Egyébként ennél undokabb készüléket én még nem láttam! Annyi újdonság van a baba-mama piacon, miért nem találnak ki valami korszerűbb dolgot 2008-ban?! Szerintem sok anyuka kipróbálta, én egyébként mindent kipróbálok magamon, mielőtt a gyerekkel megcsinálom, SZÖRNYŰ, de sajna nincs más választásom. Naponta többször is orrszívózóm szegény gyereket, mert annyi szövődményről hallani...

Egy szó, mint száz, teljesen elvagyok úszva, de hála Istennek, Luca már picivel jobban lett, és remélem, az ünnepekre teljesen meggyógyul, mert semmi sem probléma, csak a kis csajom legyen egészséges, az a legfontosabb!!!

Ti hogy álltok, meséljetek?!

Puszi mindenkinek, és köszönöm a sok szép üzenetet, amit Lucának küldtetek a névnapjára!

Anita

Ki ne ismerné kezdő anyukaként azt a helyzetet, mikor kétségbeesetten ringatod a gyereket, és Ő csak ordít és ordít... Mikor tudod, hogy tele a pocak, a pelus tiszta, aludt is... - és valami mégsem stimmel.

Ilyenkor én leginkább kísérleteztem. Luca kb. kéthetes lehetett, mikor elkezdődött a „most semmi nem jó” korszak. Mindent megpróbáltam: ringatás, alsókarfogás ütemes popsira dobolással, énekelés... és folytathatnám, semmi nem használt. Tudtam, hogy nem fájhat a hasa, mert a pelus teli volt, enni is jól evett, éppen tisztába raktam ... DE AKKOR MI A BAJ? -kérdeztem kétségbeesetten magamtól és a világmindenségtől. Korty vizet, teát nem akartam adni, így nincs más megoldás: nézzük meg a cumit. Ha egyáltalán elfogadja.

Mikor először a szájába tettem, annyira meglepődött, hogy rögtön abbahagyta a sírást, én meg örültem mint majom a farkának, hurrá ennyire egyszerű volt Nagyjából 2 percig, aztán cumi kiköp és ordítás folytatása...Na nem, nem lehet ennyi, emlékszem, láttam egyik barátnőmnél, hogy mikor a baba szájába tette a cumit, picit megmozgatta, és pár pillanat múlva a kicsi édesen cumizott. Úgy határoztam, hogy teszek még egy próbát, ha kell neki és rákap, majd megküzdök vele később, hogy leszokjon. A második próbálkozás sikerrel járt, kis mozgatás után a lányom úgy rácuppant, hogy rögtön megnyugodott. Tetszett neki, azt viszont elhatároztam magamban, hogy alváshoz nem használjuk. Nem akarom azt, hogy amint kiesik a szájából, felriadjon és sírjon. Mivel az esti altatással nem volt problémám, hála Istennek, most sincs, csupán a délutáni nyügizéses elalvást kellet valahogy orvosolnom. Az hamar kiderült, hogy a kisasszony nem szeret cumival aludni, inkább a filozofikus nézegetéshez használja. Árnyak felfedezése a falon, a fikusz bámulása - közben erőteljes koncentrációt igénylő cumizás...

Az alvás azonban nem ment. Kriszta barátnőmtől kaptam egy relaxációs babazenét, aminek a végeredménye az lett, hogy én elaludtam, de Lady Csipisz nem. Aztán eszembe jutott, hogy olvastam valahol, hogy az újszülöttek, emlékeznek arra a zenére, amit a pocakban hallottak. Szóltam is a férjemnek, adja vissza az Andrea Bocelli-féle „Amore” CD-met, mert azt viszonylag sokat hallgattam terhesen, valamint előbányásztam Pinket és a „Dreamgirls”-musicalt. A kettőből egy bevált: mikor felcsendült Bocelli gyönyörű hangja, az én lányom egy nyikkanás nélkül elszenderedett, különösen a „Besame Mucho” dalt szerette… Annyira örültem, hogy immáron kezemben a kulcs: elmélkedésre a cumi, álmodozásra Bocelli...Aztán egyszercsak megtalálta a hüvelykujját. Cumi is, ujj is? Jaj nekem… Most mind a kettőt előszeretettel használja, de nem akarom leszoktatni róla, egy ideig nagyon zavart az ujjszopizás, bár be kell vallanom, nincs édesebb és elbűvölőbb látvány egy ujját csócsáló kisbabánál, de mégis, mi lesz a fogaival? Ahogy teltek múltak a hetek Luca csak „kocacumizós” lett, és most már inkább az ujját részesíti előnyben. Az orvosom megnyugtatott, hogy nem gátolja jobban a fogak alakulását, mint a cumi. Így most már nem zavar a dolog, pláne, hogy érzem a kis ínyén, hogy elkezdődött a fogzás is, s mára már az ökle is kedvenc lett.

A zenei ízlése annyiban változott, hogy most már Pinkre is elalszik. Itt válaszolnék Ildi kérdésére: állandóan énekelek neki, az apukája is, főleg olasz dalokat, de a magyar slágereket, mondókákat is imádja, és őszinte leszek: ha nyilvános helyen vagyunk és nyugtalan, nem nagyon érdekel, ki mit gondol, én rázendítek. A fürdi előtti masszírozáskor az „Almát eszem ropog a fogam alatt” kezdetű nóta a kedvence, biztos mert olyan pattogós. Ildi barátnőm Dóri lánya pedig a „My fair lady”-t imádja. Én azt tanácsolom, énekelj bátran, ha te jó kedvű vagy a kisbabád is az lesz. Így a vége felé dicsekszem egy kicsit, megkaptuk az első szurit, és még csak nem is pityergett, nem úgy, mint én... Persze csak miután elment az orvos...

Puszi nektek, és ÍRJATOK, ti miket tapasztaltatok, tapasztaltok!